Az óráin igyekszik a lehető legtöbb és leghasznosabb információkat átadni tanulóinak, mind a meglévő tankönyvek, mind a saját tapasztalatai és megszerzett tudása alapján. Az oktatás során nagy hangsúlyt fektet a méhbiológia megismerésére, ami nagyon fontos része a méhészetnek, azonban a hozzá tartozó szakirodalom igen csekély.
„Amiben tudok segíteni, hogy az általam összegyűjtött anyagokat odaadom a tanulóknak és ez ad egy alapot ahhoz, hogy megértsük, hogy mit miért csinálnak a méhek, mert elég bonyolult társadalmuk van. Nehéz kiigazodni alapok nélkül.”
Mielőtt valaki belekezd a méhészkedésbe fontos tisztába lennie azzal, hogy hol érdemes folytatni ezt a tevékenységet, mely területeken lehet elhelyezni a méhkaptárokat. Méhész oktatónk elmondta, hogy Magyarország szerencsés helyzetben van, hiszen szinte az ország egész területe alkalmas a méhészkedésre.
„Hogyha erdőkről beszélünk, akkor ott is speciális mézet tudnak gyűjteni illetve különböző más méhészeti termékeket. Szántóföldi növényeknél beszélhetünk a repcéről, napraforgóról, vagy éppen ha az erdők közelében vagyunk, akkor az akácról, gyakorlatilag bárhol.”
Legyen szó erdőkről vagy szántóföldekről, érdemes figyelembe venni a 15/1969 (XI. 6) MÉM rendeletet a méhészetről, amelyben meghatározzák a méhészkedés körülményeit. Eszerint például a méhészkedést bárki szabadon gyakorolhatja az erre alkalmas területeket, de háztömbök területén nem engedélyezett a méhek tartása és a többlakásos lakóházak esetében csak az összes lakó beleegyezésével lehet méhészetet létesíteni. Tehát szigorú feltételei vannak a méhtartásnak és nem csak a lakóközösségekre való tekintettel, hanem a méhcsaládok védelme érdekében is. Oktatónk szerint ahhoz, hogy valaki megfelelően és jövedelmezően tudja végezni ezt a szép és különleges szakmát, nagyon fontos a gyakorlati tudás mellett az elméleti tudás is, hogy a méhtartó megfelelő ismeretekkel rendelkezzen a méhekről, a tartásukról és szaporításukról, valamint a betegségekről.
A méhészet egy nagyon összetett, aminek műveléséhez érdemes mindenkinek elvégezni egy tanfolyamot, aki szeretne ezzel foglalkozni, hiszen a megfelelő alapok nélkül nehéz sikereket elérni.
Egy tanulónk véleménye a méhészkedésről:
„A méhész szakma fantasztikus tevékenység, de igazán akkor élvezetes, ha tudatosan végzi az ember. Köszönet az oktatásért! Igazán jól éreztem magam itt. Bátran fogom ajánlani a barátaimnak.”
Ha Te is foglalkozol méhekkel, vagy felkeltette az érdeklődésed ez a szakma olvass róla bővebben itt:
http://www.matrixoktatas.hu/mehesz.html
Üdvözlettel:
MÁRTIX Oktatási és Vizsgaközpont
www.matrixoktatas.hu